Új cserépkályhát, vagy felújítsunk, átépítsünk?

A cserépkályha akkor jó, ha nem szelel, esztétikus, jól fűt, azaz mind esztétikailag, mind technikailag megfelelő az adott környezetben. Amennyiben a cserépkályha jó, és a csempék még nem használódtak el, (egy jobb minőségű csempe élettartama 100-200év) akkor érdemes megfontolni a cserépkályha megtartását, és újrarakását. Új cserépkályhára akkor lehet szükség, ha a kályha nem tetszik, vagy kellően el van használódva, minden egyéb esetben tudunk megoldást nyújtani a problémára.

Cserépkályha élettartamának növelése

A cserépkályhákban lévő béléstestek a hőtágulás miatt egyfolytában mozognak, tágulnak, összezsugorodnak, ezért idővel repedések alakulnak ki. Ezek a repedések a cserépkályhában eleinte csak esztétikai problémát okoznak, viszont később, 5-20 év múlva kifüstölést is eredményezhetnek. Ha ez a jelenség a korábban jelentkezik, akkor nagy valószínűséggel túl lett fűtve a kályha.

Cserépkályha méretének számítása

Mivel a cserépkályhát a mesterek úgy készítik, hogy a kályhacsempéket összekötik, majd a kályhát samottal, vagy cseréppel kibélelik, és külön füstjáratot is ki kell építeni, ezért a cserépkályhák elérhetik az egy tonnát, illetve jóval meg is haladhatják azt. Épp ezért a cserépkályhát több órába is telik felfűteni, de a tárolt hőt akár 10-12 órán keresztül is képes tárolni.

Füstölés, füsteresztés, visszafüstölés

Több indoka is van annak, ha visszafüstöl kályhánk. A legegyszerűbb magyarázat, hogy eldugult, – a vízszintes járatok illetve a füstcső megtelt hamuval és korommal – ekkor pucolni kell. Ez 5-10 éves ciklus jóminőségű szárazfa eltüzelése alatt. El lehet a kémény is dugulva, ilyenkor nehezebb a tisztítás, még kéményseprő is kellhet.

Fűtési, tüzelőanyag tanácsok

A cserépkályhában csak fával lehet fűteni!
A leginkább ajánlott tűzifák a keményfák: akác, tölgy, bükk.A kályhába csak száraz, legalább 1-2 éve száradó fával szabad fűteni, ellenkező esetben a kályha lekátrányosodik vagy tönkremegy.
Tilos a kályhába túlságosan gyúlékony és nagyon nagy égési hőfokú anyagot tenni, mert a kályha felrobban!

Tüzelés cserépkályhában (első begyújtás)

A cserépkályhába az első begyújtás előtt ellenőrizni kell a szelelést, mert ha nincs megfelelő huzata, akkor a kémény előmelegítésére van szükség aprófa formájában. Különösen enyhe, esős, őszi vagy kora tavaszi hónapokban is hasonlóképpen kell a huzatot ellenőrizni, és ha kell, a kéményt elő kell melegíteni.

Céginfo

Óhegyi József Ákos e.v
cserépkályhás mester
Budapesten, és Pest-megyében cserépkályhával kapcsolatban állok szíves rendelkezésére.

Tel.: +36 30 4183292

Web: www.ohegyi-cserepkalyhas.hu

Email: ohegyi2000@gmail.com

Vállalási körzet

Ingyenes helyszíni felmérés Budapesten, illetve az agglomerációban, és egész Pest-megyében. Kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeinken.

Munka vállalás - Pest megyében

Gödöllő, Budakalász, Budaörs, Csomád, Csömör, Dunakeszi, Ecser, Fót, Göd,  Kerepes, Kistarcsa, Leányfalu, Maglód, Mogyoród, Nagytarcsa, Pécel, Pomáz, Szentendre, Szilasliget, Veresegyház, Érd, Törökbálint, Üllő, Vecsés, Cegléd, Solymár, Piliscsaba, Pilisvörösvár, Dobogókő, Szentkereszt, stb...

Ha olyan Pest-megyei településen van szüksége cserépkályhásra, ami nincs a listában, hívjon, egyeztetünk! Tel.: +36 30 4183292

Munkavállalás Budán

Budapest I. kerület - Várnegyed, Krisztinaváros, Naphegy, Tabán
Budapest II. kerület - Pasarét, Ady-liget, Hidegkút, Pesthidegkút, Budaliget, Rózsadomb
Budapest III. kerület - Óbuda, Békásmegyer, Csillaghegy, Kaszásdűlő, Aquincum, Római part
Budapest XI. kerület - Kelenföld, Gellérthegy, Újbuda, Szentimreváros, Őrmező, Albertfalva, Kelenvölgy, Gazdagrét, Lágymányos
Budapest XII. kerület - Svábhegy, Pesthidegkút, Zugliget, Hűvösvölgy
Budapest XXII. kerület - Budafok, Budatétény, Nagytétény, Rózsavölgy

Cserépkályha Pest

Budapest IV. kerület - Újpest, Káposztásmegyer
Budapest V. kerület - Belváros-Lipotváros
Budapest VI. kerület - Terézváros
Budapest VII. kerület - Erzsébetváros
Budapest VIII. kerület - Józsefváros
Budapest IX. kerület - Ferencváros
Budapest X. kerület - Kőbánya
Budapest XIII. kerület - Angyalföld, Lipótváros
Budapest XIV. kerület - Zugló
Budapest XV. kerület - Újpalota, Rákospalota
Budapest XVI. kerület - Sashalom, Cinkota, Árpádföld, Rákosszentmihály, Mátyásföld
Budapest XVII. kerület - Rákosliget, Rákoskeresztúr, Rákoscsaba, Rákoskert
Budapest XVIII. kerület - Pestszentlőrinc, Pestimre
Budapest XIX. kerület - Kispest, Wekerle-telep
Budapest XX. kerület - Pesterzsébet
Budapest XXI. kerület - Csepel
Budapest XXIII. kerület - Soroksár